Bemutatkozás

oms2Az OMS Környezetvédelmi Kft. 2010-ben vált ki az OMS Hungaria Kft-ből, mely 1990 óta van jelen Magyarországon. A cég tulajdonosai az üzemeltetési és a kivitelezési tevékenység szétválasztása érdekében kezdeményezték az OMS Környezetvédelmi Kft. megalapítását.
Büszkék vagyunk arra, hogy a 90-es évektől kezdve folyamatosan részt veszünk az országos környezetvédelmi programok megvalósításában (szennyvízelvezetés és tisztítás, csapadékcsatornázás, ivóvíz hálózat építés és víztisztítás). Fontosnak tartjuk, hogy a kezdeti lépésektől segítsük az Önkormányzatok munkáját. Mindig szívesen állunk rendelkezésükre akár tervezéssel, kivitelezéssel, akár üzemeltetéssel kapcsolatosan felmerülő kérdések megoldásában.
Vizeink védelme, a keletkező szennyvizek kezelése már hosszú ideje fontos kérdéssé vált az egész világ számára. Munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy az általunk megvalósított projektek a mindennapokban is beváltsák a hozzáfűzött reményeket, ne csak a szavak, de a működő rendszerek is igazolják elkötelezettségünket a környezet védelmében.

Azt valljuk, hogy minden projekt esetében egyedileg, a helyszínnek leginkább megfelelő megoldásokat kell megtalálni, mert hosszú távon csak így biztosítható a fenntartható fejlődés. Az OMS által ajánlott technológia egyszerű, üzembiztos megoldásokat kínál községek, kistérségek, illetve kisebb városok szennyvíztisztításának megoldására.

Fontosnak tartjuk, hogy rendszerben gondolkodunk, azaz a csatlakozó csatornahálózatok építését és működését is figyelembe vesszük a tervezés, illetve a kivitelezés során. Célunk az, hogy a megvalósítás során megtaláljuk azokat a kis- és közép vállalkozásokat akikkel kiegészülve a megrendelői és szakmai követelményeknek     megfelelően tudjuk a beruházásokat elkészíteni.        

A cég magyar tulajdonosai hisznek abban, hogy a munkatársak szaktudása, a tenni akarás hosszú távon is lehetőséget biztosít számunkra ahhoz, hogy aktív részesei lehessünk az ország  mindennapi környezetvédelemért tett lépéseinek legyen szó közműépítésről, rekonstrukcióról, vízvédelmi beruházásról, vagy kármentesítésről.

A megrendelőink, illetve a piac elvárásainak való megfelelés és a tudatos, minőség orientált munkavégzés számunkra meghatározó jelentőségű. A tervezett minőség biztosításához elengedhetetlen az alapos, átgondolt előkészítő munka, a megfelelő gyakorlattal rendelkező kivitelezők bevonása, valamint az, hogy a folyamat irányítását, ellenőrzését arra alkalmas műszaki szakembergárda végezze.

OMS Technológia

oms techn2

 

Az OMS Hungária Kft. és az OMS Környezetvédelmi Kft. munkái során az egyszerű és üzembiztos technológia kialakítására törekedett. A műszaki megoldások kidolgozásánál felhasználásra kerülnek a kivitelezés, a szerviz-tevékenység, illetve az üzemeltetés során szerzett tapasztalatok.

A társaságaink által tervezett tisztítástechnológia teljesoxidációs, eleveniszapos biológiai rendszer az iszap teljes aerob stabilizációjával, nitrifikációval, denitrifikációval, részleges biológiai- és szimultán vegyszeres foszfortalanítással. A szennyvíztisztítás technológia mechanikai tisztításból, biológiai tisztításból, fertőtlenítésből áll és egyben tartalmazza a III. tápanyag eltávolító fokozatot is. ( Szén, Nitrogén és P foszfor eltávolítás)

 

 

Célok

celok3

Célunk teljes körű szolgáltatást nyújtani a Megrendelőknek. Ennek megfelelően cégünk a lehető legjobb műszaki megoldások alkalmazását, a szakszerű megvalósítást, valamint a korrekt üzleti kapcsolatot biztosítja Megrendelői számára.

Bővebben...

Minőség-, környezet-, munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítás

ISO1 logo2

A Megrendelők, illetve a piac elvárásainak való megfelelés érdekében az OMS Hungária Kft. ISO 9001 (MSZ EN ISO 9001:2015) minőségirányítási, ISO 14001 (MSZ EN ISO 14001:2015) környezetközpontú irányítási, és ISO 45001 (MSZ ISO 45001:2018) munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszert vezetett be és működtet tevékenységeire vonatkozóan. 

Bővebben...

GDPR Adatvédelmi tájékoztatás:

OMS Környezetvédelmi Kft. ( OMS Környezetvédelmi Kft. 2890 Tata, Bacsó Béla út. 37., a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Szolgáltató adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a
http://omscsoport.hu/index.php/home/gdpr-tajekoztatas címen.